Rovat:

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság nyilvánosságra hozta az első magyarországi, már a GDPR alapján kiszabott adatvédelmi bírsággal járó határozatát. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, miért szabott ki pénzbüntetést a NAIH, és hogy miképp folyt a vizsgálat. Mi történt? Ahogy a határozat szövegéből kiderül, a hatósági vizsgálat 2018. augusztus 27-én érkezett kérelem alapján indult, tehát az Érintett fordult panasszal a […]

Megválasztottuk a 2018-as utolsó negyedév, valamint a 2018-as év dolgozóját is! Mivel fontosnak tartjuk a visszajelzéseket, így a 3 havonta megtartott vezetői értékeléseket, a személyes fejlesztési irányokat közösen átbeszéljük és megvitatjuk. Úgy gondoljuk, hogy a jutalom és az elismerés (legyen az külső vagy belső) azon legfontosabb tényezők közé tartozik, amelyekkel igazán motiváljuk a csapatunkat. Büszkén […]

Tavaly elhatároztuk, hogy 2019-ben nagyobb figyelmet fordítunk a társadalmi felelősségvállalásra és az élet úgy hozta, hogy már az év végén megismertük a mára országossá növekvő #nemluxustaska kampányt. A kezdeményezés célja, hogy rászoruló nőknek egy táskába összekészítve alapvető női higiéniás és fehérnemű csomagot gyűjtsön. A kezdeményezés főszervezője a Kívül belül boldogság és a Huszka Ági Style, akik a kampány befejeztével, a […]

A francia adatvédelmi hatóság (CNIL) január 21-én 50 millió eurós bírságot szabott ki a Google LLC-re. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, pontosan mi is történt. Korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról a két esetről, melyben a GDPR szerint büntettek meg európai vállalatokat, azonban jelenleg ez az 50 millió eurós (közel 16 milliárd forintos) összeg a legmagasabb bírság, melyet a 2018. […]

Egy új év kezdődött el, ami mindig reménnyel, tervekkel és elhatározásokkal teli. A 2018-as év számos izgalmas és kihívással teli eseményt tartogatott a Crosssec csapata számára, mely időszak alatt nem csak a csapatunk nőtt nagyobbra, hanem a szolgáltatásaink köre is szélesedett. Cikkünkben röviden áttekintjük az utolsó időszak jelentősebb eseményeit. Ez történt 2018-ban A januártól decemberig tartó […]

Gyerekkoromban gyakran volt havas a táj decemberben. Kis faluban éltünk, ahol sokszor sétáltunk a családommal a feldíszített házak között, gyönyörködtünk az izzókkal megvilágított ablakokban, a szépséges kerti fenyőkben. Közben a lábunk alatt ropogott a hó, csend volt és végtelen szeretet. A mi házunkban is állt már a közösen díszített fa, főtt a halászlé, sült a […]

Mindig figyeltünk arra, hogy a Crosssec-et ne csupán egy személytelen brandként ismerjék meg, hanem lássák mögötte azokat az embereket és azt a csapatot, akik miatt igazán büszkék lehetünk nap mint nap. A mai online világban, ahol könnyen el lehet rejtőzni, fontosnak tartjuk, hogy kiálljunk amellett, amiben valóban hiszünk. Úgy gondoljuk, hogy minden iparágban fontos, hogy […]

Sok pályakezdő számára okoz nehézséget a képzettségüknek megfelelő munkahely megtalálása, hiszen számos vállalkozás megköveteli álláshirdetéseiben a legalább néhány éves munkatapasztalatot. Ahhoz, hogy kortársaival szemben egy friss diplomás előnnyel induljon, az egyetemi évek alatt elsajátított elméleti tudás mellett szükség van a gyakorlati ismeretek megszerzésére is, amelyre kiváló lehetőséget ad a piaci cégek által biztosított gyakornoki program. […]

Mindennapi munkánk során fontosnak tartjuk, hogy olvasóink és ügyfeleink számára olyan hasznos edukatív tartalmakat állítsunk elő, melyekkel átfogó képet adunk a gazdasági életben bennünket körülvevő témákról, iparági sajátosságokról, trendekről, alkalmazható jó gyakorlatokról. Ezért hoztuk létre honlapunk új aloldalát, ahol az ingyenesen letölthető kiadványainkat egy gyűjtőfelületről tesszük elérhetővé az érdeklődők számára. Célunk, hogy hiteles és megbízható forrást […]

A másik alapítvány, akiket karácsony előtt támogatunk, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány, akik a korszerű gyermek-mentőellátás hazai elterjesztésén dolgoznak nap mint nap. Az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ) együttműködve üzemeltetik azokat a Gyermek Mentőorvosi Kocsikat (Gyermek MOK), melyek a fennállásuk óta már több mint 25 ezer gyermek életét mentették meg. A Gyermek MOK-ok a gyermekintenzív osztályok meghosszabbított karjai. Személyautóval szakorvost, […]