Tanácsadó, szakértő, mentor, üzleti coach – honnan tudjam, hogy kiben bízhatok? – I. rész

tanácsadó, szakértő, mentor, üzleti coach

Bevallom, alig vártam, hogy az új szolgáltatásunk napvilágot lásson, és írhassak néhány bejegyzést erről a ritkán felvállalt, vagy kimondott kérdésről. Olyan helyzetekről írok, amelyeket én éltem át, amikor külső tanácsadó segítségét kértük egy-egy feladat elvégzéséhez.

Álljanak itt ezek a sorok köszönetként azoknak, akik nagyon sok pénzzel vertek át olyan kiszolgáltatott gazdasági helyzetben, amikor minden használható tanácsra szükségünk lett volna. Köszönöm, hogy megtanítottátok nekem, hogy mindig legyek éber, szakaszoljam a feladatot, mérföldkövenként és teljesített feladatonként állapítsam meg a fizetési gyakoriságot. Köszönöm, hogy megmutattátok, hogy miért nem hisz ma a magyar gazdaság sok szereplője a tanácsadó cégekben. Ekkor határoztam el ugyanis, hogy bármilyen nehéz lesz az út, én akkor is szeretném megmutatni a Crosssec maroknyi szakértői csapatával, hogy ezt lehet tisztességesen, értékteremtő módon és nagyon magas szakmai színvonalon is csinálni.

És álljanak itt ezek a sorok köszönetképpen azoknak a szolgáltatóknak, akik megmutatták, hogy milyen a tiszteséges, előremutató együttműködés, partnerség. Hálás vagyok azokért, akik azt a mintát adták, hogy mindig egy kicsit többet adjak, mint amiért az ügyfél fizet. Azért, hogy ugyan gazdasági megállapodásokról van szó, de ezek hús-vér emberek között köttetnek. Nemcsak anyagi, szakmai, de emberi vetületei is vannak a vállalásoknak. Ha ezeket a rezgéseket jól érzékelem, akkor lehet, hogy néha picit alacsonyabb lesz a tervezett fedezet, de a nap végén jobb embernek fogom érezni magam.

A kérdésekre vannak válaszok

Teljesen biztos, hogy a múltban átélt kudarcok edzettebbé és bizalmatlanabbá tettek. Emiatt megértem, amikor egy velünk szerződni kívánó vállalkozás hezitál. Főleg akkor, amikor megkapja egy összetettebb projekt indikatív ajánlatát, és több milliós összeget olvas az összesítő sorban. „Biztos erre van szükségem? Megpróbálhatnám mégis saját erőforrással megoldani a kihívásokat. Nemrég mondta a Józsi, hogy náluk valaki fele ennyiért csinált valami hasonlót. Most nem tudok róla dönteni, majd pár hónap múlva visszatérek rá”. Ezekhez hasonló kérdések, kétségek cikázhatnak sok cégvezető fejében. Tudom, mert ezek bennem is cikáztak, főleg a sorozatos átverések és sok hasztalan eredménytermék után.

Éreztem azonban, hogy a bizalmatlanságom a fejlődésem akadályává válik, így megtanultam kérdezni és mérni. Az értékesítés első lépéseinél (díjmentes konzultáció és felmérés) még mindenki negédes a pozitív kimenetelben bízva. Viszont az első vízválasztó számomra, hogy hogyan reagál arra, amikor további kérdéseim vannak az ajánlattal kapcsolatban, változtatást kérek benne, vagy alakítani szeretnék a projekt hatókörén. Vannak természetesen olyan szakmai érvek, amelyekkel meggyőzhető vagyok, például azzal kapcsolatban, hogy a projekt mérföldköveit hogyan tagoljuk, de ha valaki csak a saját álláspontját ismétli és rugalmatlan minden felvetéssel kapcsolatban, vele általában nem kötök szerződést.

Érdekes ebben a helyzetben megtapasztalni a másik fél attitűdjét is. Többször az volt a benyomásom, hogy a kezdetekben sem indokolt túláradó kedvesség ebben a szakaszban úgy tűnik el, mint a kámfor. Ez viszont megerősíti bennem, hogy a közös munka első konfliktushelyzeténél már nem az engem és a vállalkozásom fejlődését támogató magatartást tapasztaltam.

Arra bíztatom Önöket, hogy ha a saját cégük számára megfelelő tanácsadót, szakértőt, mentort keresnek, ne féljenek kérdezni és mérni!

Következő bejegyzésünket onnan folytatjuk, hogy honnan is tudhatjuk, hogy ki a számunkra megfelelő tanácsadó.

Rovat:
Nagy Eszter - Crosssec Blog
Szerző:
Nagy-Németh Eszter
Több, mint 10 éves kkv környezetben szerzett tapasztalattal rendelkezik. Korábban alkalmazottként, jelenleg tulajdonosként a folyamatoptimalizációban, és digitalizációban rejlő lehetőségeket tanulmányozza, alkalmazza. A hosszútávú, fenntartható, átlátható és gyakorlatban is alkalmazható megoldások elkötelezett híve.

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram