Vezetői konzultáció – helyzetek, amikor biztosan jól jön a külső segítség

vezetői konzultáció

Ahogy a szülőkről és a tanítókról, úgy a vállalatvezetőkről is az a kép él sokunkban, hogy ők mindig higgadtak, betonbiztos tervekkel rendelkeznek, minden kérdésre tudják a választ és soha nem félnek. A személyes gyarapodásunk, személyiségünk fejlődése során - szerencsésebb esetben - megdől bennünk ez a kép, és el tudjuk fogadni szüleink, tanítóink esendőségét, hibáit. Bár nem mindentudók, de minden energiájukat mozgósítottak, nem féltek segítséget kérni, ha arra szükségük volt. Egyszerűen azért, mert a legjobbat akarták adni.

Vállalatvezetőként gyakran találkozhatunk olyan helyzetekkel, amikre nem tudjuk a válaszokat. Ennek számos oka lehet, de maradjunk a fenti asszociációnál: első vállalkozás, első életszakaszváltás, első generációváltás, első nagyobb kudarc. Mindig tetszett az a kép, hogy míg egy szülő a saját gyermekét, gyermekeit ismeri nagyon, addig egy gyermekekkel foglalkozó szakember száz vagy ezer esetet is lát munkája során, így nagy valószínűséggel látott már a kihívásainkhoz hasonló helyzetet, meg is oldotta, talán nem is egyszer. A vállalkozásfejlesztési tanácsadók is éppen ilyen segítséget tudnak nyújtani, ha a szervezetben egy eddig ismeretlen helyzet vár megoldásra.

Vállalati életszakaszváltás

Legyen szó növekvő, érett vagy éppen generációváltás alatt álló szervezetről, minden szakasz hordoz olyan kihívásokat, amelyeket érdemes megvitatni olyan szakemberrel, akinek van gyakorlata a megoldásban. Ahogy a saját életszakaszaink, úgy cégünk életszakaszai is magukban hordozzák a fejlődés, a stagnálás és a regresszió lehetőségeit. Ki kell alakítani az új eszköztárat, amivel továbbra is szavatolható az előrehaladás és a növekedés.

Piaci környezet átalakulása

A mai turbulens gazdasági környezethez az agilis, hatékony, rugalmas szervezetek képesek alkalmazkodni. Ezek a szervezetek jól látják a saját erőforrásaikat, és a lehetőségeiket, emiatt kiváló stratégiát tudnak kialakítani a célok elérése érdekében. A technológia fejlődése, a mesterséges intelligencia térnyerése annyira felgyorsította a világot, ezen keresztül pedig a piaci igényeket és a versenytársakat, amivel muszáj lépést tartani. Ha vannak jól bevált, kipróbált megoldások, akkor érdemes alkalmazni őket, mert a kísérletezés időt és figyelmet vonhat el az értékteremtő munkavégzéstől, az alacsony hatékonyság bevételkiesést, és piaci pozícióvesztést is eredményezhet.

Ha úgy érzi, jól jönne Önnek is a külső segítség, tájékozódjon a Crosssec Solutions által kínált lehetőségekről, és foglaljon időpontot ügyvezetőnkhöz még ma az első díjmentes konzultációra!

Rovat:
Nagy Eszter - Crosssec Blog
Szerző:
Nagy-Németh Eszter
Több, mint 10 éves kkv környezetben szerzett tapasztalattal rendelkezik. Korábban alkalmazottként, jelenleg tulajdonosként a folyamatoptimalizációban, és digitalizációban rejlő lehetőségeket tanulmányozza, alkalmazza. A hosszútávú, fenntartható, átlátható és gyakorlatban is alkalmazható megoldások elkötelezett híve.

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram