Pörgessük föl a motorokat! – A Norma és a HR-kontrolling

A minden termelő vállalat életében nélkülözhetetlen kapacitástervezés, precíz árazás, korrekt műveleti listák és a főnöknek készített jó kimutatások kulisszatitkait eddig körbejáró minisorozatunkban elérkeztünk a humánerőforrás, azaz a vállalatunk motorjainak is tekintett dolgozók teljesítményét befolyásoló tényezők, a mögöttük lévő összefüggések felismeréséhez vezető lépések, azaz a HR-kontrolling feltérképezéséhez. Amelyhez a Crosssec Norma ugyancsak ideális szoftveres segítséget kínál.

Tőlünk szokatlanul arra szeretnénk kérni Önt, gondoljon vissza a mai, majd a tegnapi, esetleg egyik múlt hétvégi reggelére. Mi volt egyforma ezekben? Mindennap ugyanolyan motivációval ébredt? Ugyanaz a tettrekészség jellemezte? A pihenés mennyisége, az elvégzendő feladatokhoz kötődő érzései, gyakorlata, a lelki- és fizikai állapota mind-mind befolyásolták a teljesítményét – rengeteg más dolog mellett.

Nincs ez másképp vállalatunk motorjai, azaz munkavállalóink esetében sem: néha „pöccre indulnak” és villámgyorsan elérik a kívánt sebességet, máskor valami füstöl, furcsa hangok érkeznek a motorháztető alól. A mai modern autókban már a műszerfalon felvillanó lámpa jelez, még azt megelőzően, hogy súlyosabb baj érné a járművet, és vagyonokat kellene költeni vagy a javításra, vagy a teljes cserére. A Crosssec Norma az Ön vállalatának felvillanó lámpája, amely napi támogatást nyújt a munkavállalók teljesítménye és azok változása, a mögöttük húzódó motiváció könnyű feltárásához; megakadályozva ezzel munkatársainak elégedetlenségét, kiégését, netán távozását.

Fordult a kocka, tenni kell a munkavállalók megtartásáért

Két évtizede még egészen más volt a munkáltatók és munkavállalók helyzete. Sokkal nagyobb számban állt rendelkezésre megfelelő szakmai ismeretekkel és gyakorlati tapasztalatokkal felvértezett munkaerő, könnyebben lehetett megoldani a személycseréket, ha valamelyik fél elégedetlenné vált a körülményekkel. Ám ez mára jelentősen átalakult: fogyatkozó társadalmunk munkaképes rétegében egyre kevesebb a dolgozni akaró szakmunkás, a határok szabad átjárhatóságával sokan nem tudtak ellenállni a kecsegtetőbb nyugat-európai fizetéseknek.

Nem beszélve arról, hogy a vállalatvezetők döntő többségének nem sikerült az a szemléletmódváltás, amelyet a megváltozott helyzet indukált. Nem állnak már kígyózó sorokban a dolgozni vágyó, szorgalmas, lojális emberek, nekünk kell megteremtenünk a lehetőségét, hogy munkavállalóink hosszú időn át velünk akarjanak haladni az úton, és néha-néha új társakkal is bővülni tudjunk.

Ehhez kapcsolódóan nagyon fontos, hogy a bevonzás-kiválasztás-megtartás mára elcsépeltnek tűnő hármasa tökéletes összhangban álljon a vállalati misszióval, értékekkel és a kitűzött jövőképpel. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy mely vállalati életszakaszban keresünk új munkatársakat, és milyen kompetenciájú, attitűdű munkavállalókra van szükségünk.

Így hamar megtérülhet az alábbi kérdések végiggondolására szánt idő:

  • Hol tart most vállalkozásunk, hová szeretnénk eljutni a következő időszakban?
  • Milyen összetételű (kompetenciájú és attitűdű) humánerőforrás áll rendelkezésünkre, és az milyen mértékben képes támogatni az elérni kívánt célt?
  • Kikből van most hiány, és őket milyen szellemi, gyakorlati és személyiség-jellemzőkkel lehet definiálni?
  • Mik a képviselt vállalati értékeink, és mit várunk el a hozzánk érkező munkatársaktól?

Ha jól határozzuk meg, kire van szükségünk és ezt le is írjuk, akkor jó eséllyel a számunkra megfelelő munkatársat „szólítjuk majd meg”. Így nagyobb a valószínűsége, hogy olyanokat választunk ki, akik eredményesen tudják támogatni céljaink elérését.

Most viszont gondoljunk vissza a cikk bevezetőjében feltett kérdésekre. Ahogyan Önnek vagy nekem, a munkavállalóknak is lehetnek rosszabb napjaik: nem aludt a gyerek, nem végzett az otthoni feladatokkal, túl nagy a teher rajta. És ezek „csak” a külső hatások, amelyek leképződnek a munkahelyen is. Azonosításuk, kezelésük ugyanannyira fontos, mint a jó alapanyag-ellátottság, a megfelelően kiválasztott technológia. Viszont kár volna ezeket szubjektív, kvalitatív mutatókra alapozni, főleg, ha azok a „már megint bal lábbal kelt fel”, „ő mindig bolondos hétfőnként” sablonokban merülnek ki.

A teljesítmény mögött: meglátások helyett tényadatokra építsünk

A Crosssec Norma folyamatosan és naprakészen jellemzi a HR-vezető számára dolgozóinkat. Ki mikor van jelen? Mennyit van távol és milyen indokkal? A nap, hónap, év mely szakaszában jobb a teljesítménye? Létezik-e olyan projekt, amelyben kimagaslóan jól teljesít, netán olyan műveletek, feladatok, amelyekben tartósan alacsonyak a mutatói?

Erőforrásokban szűkölködő világunkban nagyon fontos, hogy ezeket az információkat ne a vezetők meglátásaiból kelljen összeszednünk, hanem állandóan figyelemmel kísérhessük őket, ideális esetben számszerűsítve. Így a HR-vezetők, esetleg hiányukban a közvetlen felettesek nem az adatok összegereblyézésével töltik a napot, elveszítve az időben történő beavatkozás lehetőségét (beszélgetés, közös megoldás megtalálása, szervezeten belüli áthelyezés, további képzések elrendelése), hanem a megtartáshoz szükséges konkrét lépéseket tudják kidolgozni.

A HR-kontrolling a digitalizáció térnyerésével egyre több vállalatvezető számára válik könnyen elérhetővé, hozzájárulva ezzel a humánerőforrás pontosabb megismeréséhez, optimális felhasználásához. A Crosssec Normával már most áttekinthetővé válik a kompetencia-mátrix, megalapozva az új toborzások bemeneti adatainak megtervezését, a képzési és fejlesztési tervek elkészítését. Lehetőséget ad a teljesítmény folyamatos monitorozására, elősegítve ezzel az objektív teljesítményértékelést, a karriertervezést, illetve a motiváló, ösztönző teljesítménybér bevezetését.

Mindezek külön-külön vagy együtt alkalmazva hozzájárulnak terveink eléréséhez. Közben pedig – visszakanyarodva bevezetőnk autós példájához – lehetővé teszik, hogy a szakszerű használat, a kötelező szervizek és a gondos ápolás jóvoltából motorjainkban hosszú éveken át megfelelően alakuljon át a hőenergia a kereket gyorsan és tartósan meghajtó mozgató erővé, bárhová eljuttatva ezzel vállalatunk képzeletbeli autóját.

Többet szeretnék tudni a HR-ről!

Ha további háttérinformációkra kíváncsi a tágabb témában, a fenti gombra kattintva olvassa el a marketing és a HR együttműködésének lehetőségeit bemutató korábbi cikkünket – vagy böngészgesse Norma szoftverünk saját weboldalát ITT!

Rovat:
Nagy Eszter - Crosssec Blog
Szerző:
Nagy-Németh Eszter
Több, mint 10 éves kkv környezetben szerzett tapasztalattal rendelkezik. Korábban alkalmazottként, jelenleg tulajdonosként a folyamatoptimalizációban, és digitalizációban rejlő lehetőségeket tanulmányozza, alkalmazza. A hosszútávú, fenntartható, átlátható és gyakorlatban is alkalmazható megoldások elkötelezett híve.

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram