A Crosssec tanácsadóiban van szakmai elköteleződés – Interjú

gdpr-megfelelés

A Crosssec által nyújtott tanácsadási szolgáltatások fókuszában az emberközpontúság áll. Folyamatainkat ügyfeleink igényeihez igazítva alakítottuk ki, hogy ne csak az eredmény, hanem az odavezető út is kényelmes, hatékony és magas hozzáadott értékű legyen.

Induló cikksorozatunkban ügyfeleink tapasztalatain keresztül ismerheti meg működésünket. Az első részben Alföldi Katalin HR-tanácsadó, tréner, üzleti coach gondolatait, tapasztalatait ismerheti meg, amelyeket cége GDPR-megfelelése során szerzett.

Katalin szabadúszóként dolgozik. Az Európai Unión belül humánerőforrás-tanácsadást, üzleti coachingot, tréningeket tart vállalkozások számára, illetve egyéni karrier- és pályaorientációs tanácsadást is nyújt.

Miért fontos a tanácsadók, trénerek számára az adatvédelem?

A humánerőforrás-tanácsadás és a tréningek során kifejezetten szenzitív adatok jutnak a tudomásunkra. Mint bármely más területen, itt is kifejezetten fontos, hogy ügyfeleink biztonságban érezzék magukat. Ennek része, hogy tudják, az adataik a legjobb helyen, biztonságban vannak.

Azért kezdtem el foglalkozni az adatvédelemmel, mert éreztem, hogy egyre fontosabbá válik. Sok hírt hallani adatszivárgásról és arról, hogy mit kell tenni ilyen esetben. Egyszerűen belső igényem volt, hogy tudjam, ha történik valami, akkor mit kell csinálni, és azoknak is legyen erről információja, akik hozzám fordulnak.

Preventív vagyok ebben a témában, annak ellenére is, hogy az ügyfeleimnek eddig nem volt rá igénye. Az ügyfelek csak akkor kezdenének el foglalkozni vele, amikor egy olyan esemény történik, ami rájuk nézve hátrányos vagy kellemetlen.

Ügyfélként nekem is volt negatív tapasztalatom a munkámhoz használt viselkedés és személyiség teszteket fogalmazó cégek közül néhánnyal. Legtöbbször az adatvédelmi felelősséget áthárítják ránk, trénerekre, ami nem fair. Sok cég van, aki zárt rendszerben kezeli a tesztjeit, viszont sokszor előfordul ennek ellenkezője is, azaz minden felelősség nálam összpontosul. Nem éreztem erre felkészültnek magam. A Crosssec tanácsadójától persze megtanultam, hogy ez nem egészen így van és nem helyes a felelősség áthárítása.

Miért a Crossecet választotta GDPR-megfelelésének biztosításához?

A Crosssec szolgáltatásaira egy online kutakodás közben találtam rá. Sokat segített, hogy a Google a keresőzónán belül hozza fel a weboldalát. A leírások meggyőzőek voltak, ezért úgy gondoltam árajánlatot kérek.

Az első árajánlatot nem éreztem a cégem méretéhez megfelelőnek, így eltettem későbbre. Időközben felhívtak a Crosssectől, a beszélgetés során bebizonyosodott, hogy hasonló a gondolkodásunk az etikáról, megfelelőségről. A végére egy, a cégem méretéhez megfelelően szabott ajánlatot kaptam.
Sokat segített, hogy meg akartak érteni, nem pedig egy konzerv, általánosított árajánlatot erőltettek.

Mit tapasztalt a tanácsadási folyamat során?

A Crosssec tanácsadói nem a „mert ki kell pipálni” szemléletet követik. Szakmailag elkötelezettek és a maximumot akarják kihozni. Figyelnek arra, hogy a végeredmény gyakorlatias, érthető és élhető legyen.

Éreztem, hogy nem leszek magamra hagyva a tanácsadást követően sem. Már a tárgyalás során tapasztaltam, hogy van bennük igény a fair együttműködésre. Belefér, ha elakadásom, kérdésem van, tudunk egyeztetni, ha kell. Nem akarnak minden 5 percet kiszámlázni, de ha hosszabb beszélgetésre lenne szükségem, arra is adnak lehetőséget.

Van egy utókövetési lehetőség is, igy mindig kapok információt arról, ha dolgom van, és nem nekem kell bújni a jogszabályokat.

A GDPR-megfelelés nem az adatvédelmi tájékoztatók átadásából állt. Rengeteg gyakorlati megoldást kaptam, amelyeket könnyedén be tudok illeszteni a folyamataimba. Nagyon gyakorlatias szemléletű volt a tanácsadás. Nagyon figyeltek a tevékenységemre, hogy csak az legyen benne, amire szükségem van, ne pedig felesleges teher legyen. Szemléletmódot és gondolkodásmódot kaptam.

A tanácsadási folyamat távolról zajlott, telefonon és online, videóhívásban tartották velem a kapcsolatot. Ez kényelmes volt, teljesen megfelelt az elvárásaimnak, nem maradt bennem hiányérzet.

Ajánlaná a Crosssecet?

Az előbb elmondottakból következően mindenképpen. A Crosssec tanácsadóiban van szakmai elköteleződés, jártasak a témában, gyakorlatorientáltak. Küldetéstudatuk, hogy a GDPR ne csak leírt szabály legyen, hanem élhető és érthető legyen a laikusok számára is.

Amennyiben Ön is úgy érzi, hogy szeretné tudatosítani az adatvédelmi elvárásokat vállalkozásán belül, keressen bennünket bizalommal!

Rovat:
Szerző:
Győri Aletta
A Crosssec Solutions marketingkoordinátoraként az ügyfeleink számára hasznos, érdekes, aktuális tartalmakat gyűjti össze. Gazdasági ismereteit adatvédelmi készségekkel kiegészítve biztosítja a témakörök árnyalt áttekintését.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram